Rendkívül színvonalas, erős, 76 fős mezőny gyűlt össze Somogyváron, a sajátos nevelési igényű tanulók megyei szavalóversenyén március 20-án. Kis csapatunk ügyesen helyt állt. Tagjai: Temesvári József és Kovács Ádám 4. osztály, Kovács Anna és Tóth Anna Zsófia 7. osztály és Ferenczi Fanni és Kovács Vivien 8.b. osztály. Kovács Vivien előadását különdíjjal jutalmazta a zsűri! Gratulálunk nekik és felkészítő tanáruknak Metzkerné Horváth Katalinnak!
Iskolánk 7-8. osztályos labdarúgó csapata Farsangi Teremlabdarúgó Tornán vett részt Muzslán 2023.02.08-án. A torna négy magyar és négy szlovák iskola részvételével került megrendezésre. A már hagyományos eseményen nagyon szívélyes fogadtatásban volt részünk. Jó színvonalú és hangulatú mérkőzéseket láthattunk. Csapatunk kicsit megilletődötten, de annál lelkesebben játszott. Az eseményen diákjaink hetedik helyezést értek el. Jövőre újra várnak bennünket sok szeretettel.
Iskolánk hagyományaihoz híven részt vett a Kazinczy Ferencről elnevezett szépkiejtési versenyen. A házi fordulónk még januárban került megrendezésre, ahol helyi keretek között kompetens zsűri segítségével értékelték a versenyzőket. A továbbjutott versenyzők korcsoportonként képviseltették magukat és iskolájukat a balatonboglári elődöntőn. A 8. osztályból Zsombok Míra, a 6. osztályból Hegedüs Panna jutott tovább az iskolai fordulón. A balatonboglári elődöntőn Zsombok Míra 8. osztályos tanulónk harmadik helyezést ért el. Felkészítő tanáruk: Pozsonyi Zsolt.
5-6. osztályos korcsoportban
Zsombok Míra
a II. helyezést érte el.
Balatonboglár, 2021. 02. 22.
Felkészítő tanára Pozsonyi Zsolt.
5-6. évfolyam
1. Szekér Csenge
2. Skálát Dorottya
3. Bóza Sára Gréta
7-8. évfolyam
1. Feledy Lea
2. Hegedüs Kristóf
3. Dobos Petra, Sarang Jázmin Anna
KARÁCSONY ÉS A BIZTONSÁG - rendőrségi rajzpályázat 2020 december
G Király Tamás nyolcadikas tanuló alkotásával korcsoportjában a bronzérmet nyerte meg.
HÍRES MAGYAR CSALÁDOK A TÖRTÉNELEMBEN - gödöllői országos történelmi levelező verseny
A 30 csapat közül, az 5-6. osztályosok kategóriájában, 100 pontból 93-at gyűjtöttek!
Így szerezték meg az igen előkelő VI. helyet!
KAÁN KÁROLY ORSZÁGOS TERMÉSZETISMERETI VERSENY MEGYEI DÖNTŐJE
A Kaán Károly Országos Természetismereti Verseny Somogy megyei döntőjében Geiger Balázs 3. helyezést ért el. Felkészítő tanára Czakler Vivien volt. Gratulálunk a szép eredményhez!
CSUPOR LÁSZLÓ VII. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FAFÚVÓS VERSENY 2020
A Kaposváron megrendezett Csupor László VII. Dél-Dunántúli Regionális Fafúvós versenyt 2020-ban a vírushelyzet miatt online bonyolították le. Ezen a nagyszabású versenyen zeneiskolánk fuvola tanszakos növendéke, Konc-Gáll Anna az 1. korcsoportban 2. helyezést ért el. Felkészítő tanárai Weisz-Márkus Kata és Péterdi Gabriella, zongorakísérő Konc-Gállné Gass Emese. Gratulálunk a szép eredményhez!
BENDEGÚZ TANULMÁNYI VERSENY
Matematikából ezüst minősítést kapott:
2. osztály: Katona Eszter, Nagy Dávid János, Szabó Martin, Bónay Enikő
3.osztály: Konc-Gáll Anna, Nagy Ramóna
4.osztály: Katona Fanni
Környezetismeretből arany minősítést kapott:
2.osztály: Katona Eszter
Környezetismeretből ezüst minősítést kapott:
3. osztály: Tomka Lujza
Anyanyelvből arany minősítést kapott:
4.osztály: Katona Fanni
Anyanyelvből ezüst minősítést kapott:
3.osztály: Konc-Gáll Anna
I. KÁRPÁT MEDENCEI FÖLDRAJZ-TÖRTÉNELEM VERSENY
5 ország 40 csapata közül az ezüst érmet akik elhozták: Dobos Petra, Geiger Balázs, Kiss Félix és Nagy Rebeka (6. osztály).
Felkészítő tanárok: Czakler Vivien, Vigh Magdolna
FELSŐ TAGOZATOS VERSMONDÓ VERSENY
5 - 6. osztály:
7 - 8. osztály:
I. TÉLI TANULÓSZOBÁS TEREMFOCI BAJNOKSÁG 2019
II. RÁKÓCZI FERENC EMLÉKVERSENY -en
az 5. helyezést szerezték meg végzős tanulóink: Szabó Szirka, Skálát Júlia, Kovács Barbara és Korcz Csenge.
Felkészítő tanár Kisfonai Ágnes
ÖRÖKSÉGÜNK - SOMOGYORSZÁG KINCSE
A megyecímer adományozásának 522. évfordulója alkalmából egy héten át tartó programsorozattal ünnepelt a Somogy Megyei Közgyűlés. A balatonszárszói Költészet Napi Versmondó-verseny Örökségünk - Somogyország Kincse kitüntetésben részesült, amit Szabó Zoltánné Gelencsér Ilona intézményvezető vett át.
X. JÁTSSZUNK EGYÜTT!
KIS MESEMONDÓK VERSENYE
A balatonföldvári Kis mesemondók versenyen Bónay Enikő 2. osztályos és Hegedüs Panna 3. osztályos diákjaink arany oklevelet szereztek.
XVIII. SISTRUM ZENEI VERSENY
Szombathelyen a XVIII. Sistrum Zenei Versenyen Katona Fanni 4. osztályos diákunk hegedűjátékával ezüst oklevelet szerzett.
Felkészítő tanára: Kósiné Koczkás Magdolna
ZENEISKOLÁK MAGYAR KORTÁRSZENEI VETÉLKEDŐJE 2018
További kellemes böngészést kíván az intézmény vezetése.