• Balatonszárszói József Attila Általános Iskola

  • Te Szedd! - hulladékgyűjtés 2021. 10. 19.

     

    A Balatonszárszói József Attila Általános Iskola október 19.-én szervezte meg a
    hagyománynak számító szemétszedést a 2021. évben. A pandémia miatt az előző két
    esztendőben elmaradt eseményt nagy izgalommal várták diákjaink, ami szám szerint már az
    ötödik önkéntes hulladékgyűjtési alkalmunk volt az elmúlt évek során.
    A tanítási órák után, az ebéd elfogyasztását követően a felsős napközis csoportok,
    valamint számos lelkes önkéntes diákunk az intézmény négy pedagógusának vezetésével, a
    balatonszárszói önkormányzat jóvoltából, kisbuszokkal kivonult a település déli külterületére.
    Az itt futó M7 autópályát gyümölcsösök, szőlő ültetvények, szántóföldek szegélyezik. A 14
    órás megérkezés után a tanulók munka- és balesetvédelmi oktatásban részesültek, majd
    kitöltötték a jelenléti íveket.
    A verőfényes késő őszi száraz időjárás jóvoltából a helyszínen töltött másfél óra alatt az 5. 6.
    7.a 7.b és 8. osztályos diákhad kíméletlen pusztítást végzett a földút mellett hanyagul eldobált,
    járművekből kirakott, utánfutóról lehajigált háztartási hulladékok körében.
    Örömmel konstatáltuk, hogy idén „csak” 20 zsák szemét volt a termés. A korábbi
    esztendőkben több hulladékot gyűjtöttek diákjaink. Ha folytatódik a javuló tendencia, még az
    is elképzelhető, hogy jövőre üres zsákokkal készülnek a fotók :-)!

     

  • Szemétszedés 2021. 04. 30.

     

    A Kőröshegyi Tiszta erdőért civilszervezet kezdeményezésére iskolánk alsó évfolyamos diákjai, valamint hetedik és nyolcadikas fiatalok részvételével  Dankházi Bence igazgató-helyettes felügyeletével aktív részt vállaltunk településünk külterületéhez tartozó Dózsa György utca végének megtisztításában. Az iskola nagy hangsúlyt fektet a környezetvédelemre és a szemléletformálásra. Minden évben szervezünk papír- és gesztenyegyűjtést. A műanyag palackokat és a használt elemeket (feleslegessé vált okos eszközöket) az egész év folyamán szervezetten gyűjtjük. Osztályfőnöki órákon, környezetismeret, természetismeret, földrajz, biológia és fizika órákon rendszeresen foglalkozunk e fontos témával. A Föld napján minden osztály megtekintett egy kisfilmet, mely a Föld napjának történetét mutatta be. Madárbarát iskolaként minden szezonban az intézmény területén álló fákra kihelyezett madáretetőkkel gondoskodunk a madarainkról

  • VIII. „Te Szedd”! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért!

     

    A Balatonszárszói József Attila Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola csatlakozott a VIII. „Te Szedd”! Önkéntesen a tiszta Magyarországért! akcióhoz. 2019. március 23-án, szombaton a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. valamint a Tiszta Erdőkért Egyesület szervezésében meghirdetett szemétszedési programhoz kapcsolódtunk.

     A 8:30-ra hirdetett gyülekezőre 22 felsős, 5 alsós tanuló, s 4 szülő érkezett. Iskolai kísérőként az intézményvezető helyettes irányította a csapatot az erdészeti dolgozókkal közösen.

     A szervezők köszöntötték a tanulókat, s röviden ismertették a program menetét. Kiemelték az esemény célját és fontosságát. Szakszerűen elmagyarázták milyen hulladékot kell, illetve szabad összeszedni, s melyek azok, amiket veszélyességük vagy méretük miatt nem gyűjtünk. A Szántódi Erdészet erdőművelési ágazatának vezetője, helyi vadászok és erdészek, egy szárszói önkormányzati képviselő és az iskolánk intézményvezető-helyettese kíséretében platós terepjárókkal kiautóztak Balatonszárszó és a szomszédos Szólád község külterületére. Rengeteg hulladékot gyűjtöttek a pincesorokhoz vezető földutak mellől a szorgos diákkezek. Délután egy órára minden rendelkezésre álló zsák megtelt. A szervezők ásványvíz és csokoládé osztásával enyhítették a fáradtságot. Az égiek kitűnő időjárással koronázták meg a résztvevők vidám hangulatát. A résztvevők kiváló hangulatban fűzték még szorosabbá az évek óta ökoiskola címmel rendelkező balatonszárszói intézmény és a helyi civil szervezetek közti jó viszonyt.

    Bízunk benne, hogy a munkában résztvevő fiatalok később is fontosnak fogják tartani a környezetvédelmet, s tesznek érte!

  • 2019. 03. 23.

  • További kellemes böngészést kíván az intézmény vezetése.